Fafelületek védelme lazúrfestékkel
A fából készült bútorok és egyéb lakberendezési tárgyak remekül mutatnak a lakáson belül és azon kívül is. Nagyon oda kell figyelnünk azonban a védelmükre, amit a lazúrfestékek használatával tudunk megtenni.
A lazúrozás lényegében nem más, mint egy speciális eljárás, ami a fafelületek hatékony védelmét szolgálja. A fa a felhasználást követően is élő anyag marad és a külső tényezők hatására könnyen tönkremehet.
Ebben a bejegyzésünkben egy kicsit részletesebben is kibontjuk ezt a témát. Először is elmondjuk, hogy miért annyira fontos a fafelületek védelme, utána pedig fafestéshez való lazúrfestékek típusairól is szó lesz. Végül pedig az is kiderül, hogy mire kell figyelni a használatuk során.
Miért fontos a fafelületek védelme?
A fából készült tárgyak, burkolatok és egyéb felületek kivétel nélkül megfelelő kezelést igényelnek. Ha ugyanis ez nem történik meg, akkor hamar megváltozhat a felületük, a színük vagy a szerkezetük. Ennek hatására pedig nem csak az esztétikai értékük, hanem a teherbíró képességük és az élettartamuk is csökken.
Csak, hogy néhányat említsünk a sok közül: az UV-sugárzás, a csapadék és a szél is károsíthatja a faanyagokat. Arról nem is beszélve, hogy a gombák és a különböző kártevők is előszeretettel telepednek meg rajtuk.
Milyen típusai vannak a lazúrfestékeknek?
A lazúrfestékeknek alapvetően két típusuk van, a vékony- és vastaglazúr. A vékonylazúr nevéhez hűen vékony, rugalmas bevonatot képez a fa felületén. Ez azt jelenti, hogy szinte minden felületre felkerülhet, azokra a szerkezetekre is, amik hőmérsékletváltozáskor nem tartják meg a szerkezetüket.
A másik csoportba tartozó vastaglazúrokkal viszont sokkal vastagabb bevonatot tudunk létrehozni, ami nem hagyja beszívódni a vizet a faanyagba. Nem csak a víznek, hanem más környezeti hatásnak is nagymértékben ellenáll. A keménysége miatt viszont csak mérettartó szerkezeteken lehet használni.
A Poli-Farbe Boróka Satin oldószeres vastaglazúr használatával dekoratív selyemfényű védőbevonatot lehet képezni a fafelületeken. Kültéren, illetve beltéren is használható puha- és keményfából készült bútorok, lambériák, pergolák, burkolatok és egyéb faanyagok kezelésére. Sok különleges színben érhető el, a mogyoró mellett például antik tölgy, cseresznye, rózsafa és mahagóni árnyalatban is kapható.
Hogyan kell használni őket?
Nagyon fontos, hogy a lazúrfestékek felvitele előtt alaposan elő kell készíteni a felületet, különben nem lesz tökéletes a végeredmény. Ez magában foglalja a csiszolást, a portalanítást, szükség esetén a gyantamentesítést és az alapozást.
Ha ezzel megvagy, akkor jöhet a lazúrozás! A festékeket hengerrel és ecsettel is felviheted, a lényeg, hogy 1-2 rétegben, egyenletesen kerüljön rá a felületre. A szükséges mennyiség attól függ, hogy milyen szívóképességű fát kezelsz.
Az első réteg felvitelét követően érdemes megvizsgálni, hogy a fa felszálkásodott-e. Ha igen, akkor óvatosan meg kell csiszolni, mielőtt rákennéd a második réteget. A teljes száradási idő 24 óra, amit mindenképp meg kell várni, mielőtt a tárgyat vagy a felületet használni kezdenéd.
Láthatod, hogy a fából készült bútorok sok mindenre érzékenyen reagálnak, ha nem kezeljük megfelelően a felületüket. Nálunk megtalálod azokat a kiváló minőségű lazúrfestékeket, amelyekkel biztosíthatod a védelmüket. Ezenkívül pedig sok más alapanyagot és munkaeszközt is be tudsz szerezni tőlünk, hogy minden szempontból profi munkát végezhess. Nézd meg további termékeinket is!
